Egy határátkelőhely azonban csak akkor tölti be funkcióját, ha a hozzávezető utak biztosítják annak megközelíthetőségét. Vállaj esetében ez elsősorban a Nyírbátor-Vállaj összekötő út révén lehetséges. Az elmúlt esztendőben a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Közútkezelő Kht. Phare-CBC pályázatot nyújtott be az igencsak elhasznált állapotban lévő összekötő út rekonstrukciós munkáira. Azonban a határátkelőhely építésének román oldali késlekedése miatt az Európai Unió elutasította ezen pályázatot. Ebben az évben újabb pályázat készült és került benyújtásra. A projekt teljes költsége 3,2 millió euró, melynek közel kétharmadát a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium vállalta 332 millió forint értékben. Ezen beruházás illeszkedne azon témákhoz, amelyeket az elmúlt esztendőkben az Európai Unió támogatott megyénkben.
Tisztelettel kérdezem tehát, milyen európai uniós forrásokból támogatott útépítési projektek várhatók a közeljövőben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Köszönöm. (Taps az FKGP padsoraiból.)
A felszólalás szövege:
Azután a '95-ös Phare-program keretéből '98 októberében a 41-es útszakaszt adták át 2,6 millió euró értékben, majd a 41-es folytatása '99 novemberében 5,5 millió euró értékben, tavaly a záhonyi határátrakó állomás korszerűsítését végeztük el, 10 millió euró érték volt itt az Európai Unió részéről, és ide is természetesen kikerült a tábla hasonlóan, fel volt a táblára írva az is, hogy a magyar Közlekedési Minisztérium adta a társfinanszírozást. Aztán a 2001-es Phare-programba bekerült az Ibrány-Nagyhalász csatornázási munka 4,6 millió értékben. Úgy gondolom, a határátkelőhelyek finanszírozásában, főként ha CBC-ből van, sajnos két ország együttműködése is fontos, ha ilyen esetben az egyik fél hibázik, mint jelen esetben a partner, akkor a dolog kútba esik.
(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
A jövőre vonatkozóan - a tisztelt képviselő úr figyelmét erre szeretném felhívni - készülünk a kohéziós alapokban igénybe vehető eszközökre. Ha ezt összehangolják a kormány 15 éves útfejlesztési koncepciójával, akkor a Nyíregyházától az országhatárig terjedő M3-as szakaszt már most érdemes elindítani tervezni.
Köszönöm. (Dr. Veres János: Közbeszerzéssel!)
felszólalás szövege:
Tisztelt Képviselőtársaim! Közel tíz évig ígérgettek, és nem valósult meg ez a projekt. A tettek önmagukért beszélnek: a polgári kormány jóvoltából (Az elnök jelzi az idő leteltét.) ez a projekt meg fog valósulni, amely összeköti a magyar és a román területeket ezen a részen.
Köszönöm. (Taps az FKGP soraiban.)
A felszólalás szövege:
Felhívnám a képviselő úr figyelmét is arra, hogy a területfejlesztési tanácsban az ilyet egy kicsit meg lehet majd szponzorálni, hiszen ha készen vannak, akkor 2004-től várhatóan a rendelkezésre álló, lényegesen nagyobb források sok projekt befogadását teszik lehetővé.
Másrészt viszont, miután itt bekiabálás formájában elhangzott, hogy "közbeszerzés", közlöm, hogy az Európai Unió eddig egyetlenegy esetben sem folytatott le a magyar közbeszerzés szabályai szerint tendereztetést, mert külön tendereztetési szabályzata van, korábban a DIS, most a PRAG szerint tendereztetünk. Ezt a tényszerűség kedvéért mindenképpen meg kellett jegyezni.
Köszönöm. (Taps az FKGP soraiban.)