ELNÖK: Egy kormánypárti, egy ellenzéki felszólaló.
A rendszer meghatározója és egyben központi szereplője a beteg, aki segítséget, tanácsot vár az orvosától a gyógyulás érdekében. Az egészségügyi szolgáltatást végző, finanszírozó, biztosító, illetve az egészségügyi szolgáltatást finanszírozó szervezetek feladata és érdeke, hogy az adott anyagi feltételek mellett a lehető legmagasabb szinten, a legrövidebb idő alatt történjék meg a betegek gyógyulása.
A betegellátás szintjének növelése két úton lehetséges. Az egyik az, hogy egy adott ellátási rendszerbe minél több forrást pumpál az állam, illetve a finanszírozó szervezet, és így megteremti az ellátás színvonalának anyagi és személyi feltételeit.
A másik lehetséges megoldás, hogy az igencsak korlátozott forrásokkal rendelkező költségvetés, az ellátórendszert működtető szervezet megpróbálja a személyeket a lehető legérdekeltebbekké tenni, hogy minél jobb ellátást végezzenek.
Az egészségügyi alapellátás a rendszerváltás óta állandó átalakulásban van. Ezeket reformoknak nevezzük. Véleményem szerint azonban reformról csak akkor lehet szó, ha azalatt fejlődés történik. Az alapellátásban ilyen reform volt az 1992-es esztendőben, amikor is lehetővé vált a szabad orvosválasztás, valamint végbemehetett a funkcionális privatizáció, amelyek az alapellátás teljes privatizációjának első lépéseit jelentették.
Az egészségügyi alapellátásért felelős szervezetek a helyi önkormányzatok, amelyek egyrészről biztosítják az ellátás infrastrukturális feltételeit az állami normatív támogatásból, másrészt a közalkalmazotti státusban lévő alkalmazottakkal, vagy pedig megpróbálják vállalkozási formában működtetni az egészségbiztosítótól kapott forrásból az alapellátási rendszert.
Mi a jelenlegi helyzet? Ezt röviden úgy jellemezhetjük, hogy az alapellátásban dolgozók, a háziorvosok, a házi gyermekorvosok, a fogorvosok és az egészségügyi szakdolgozók munkájukat a helyi önkormányzatoktól való különböző szintű anyagi és erkölcsi függésben végzik. A képviselő-testületek többségében laikusokból álló tagjaik döntötték el, és döntik el, hogy mikor milyen beruházásokra van szükség az alapellátásban. Ez többször igen éles összeütközésbe torkollik a praxismunkájáért teljes erkölcsi felelősséggel tartozó orvosok és az igencsak szűkös forrásokkal rendelkező önkormányzatok, illetve az azokat képviselő polgármesterek között.
Az elmúlt hónapokban több ilyen esettel is találkozhattunk, ahol kenyértörésre került sor a háziorvos és a polgármester között. Találkoztam többször is olyan véleménnyel, amikor a polgármester kijelentette, hogy a praxis vállalkozásban működik, tehát tartsa fenn, tartsa rendben a rendelőt a vállalkozó háziorvos, illetve tartsa rendben az egész egészségházat. Meg kell jegyeznem, hogy ez a jelenlegi törvényekben való alapvető tájékozatlanságra vall.
A helyzet másik oldala pedig az, hogy az önkormányzatok megpróbálják a lehetséges anyagi forrást saját prioritásaik szerint felosztani, amikor is az alapellátás nem mindig eleme lesz ennek.
A kiszolgáltatottságot enyhítette a funkcionális privatizáció, amikor is lehetővé vált, hogy az alapellátás működésére szánt pénz sorsát az úgynevezett vállalkozó háziorvos saját belátása szerint, természetesen figyelembe véve a törvények adta lehetőségeket, a lehető legoptimálisabb módon fordítsa a praxisa működtetésére, alapvető célként szem előtt tartva, hogy a betegellátás színvonala javuljon.
Ezen fent említett kiszolgáltatottság lebontásának újabb, ugyanakkor az alapellátás reformjának jelentős lépését tesszük meg akkor, amikor a T/1849. számú, az önálló orvosi tevékenységgel foglalkozó törvényjavaslat majd törvénnyé válik a tisztelt Ház jóvoltából.
A törvénytervezetben szereplő praxisjog orvoshoz való rendelése a praxisban dolgozók tapasztalatainak, munkájának erkölcsi és egyfajta anyagi elismerését jelenti, ugyanakkor önállóságot is jelent az orvos számára. Ez egyben felelősséget is jelent mind az orvos, mind az őt segítő, gyógyító munkát végző team számára.
Engedjék meg, hogy néhány, a már előzőkben a képviselőtársaim által is jelzett kérdést, illetve szempontot megemlítsek. Ilyen szempontok, hogy természetesen biztosítani kell az alapellátási rendszer szakmai felügyeletét, tisztázni kell a területi ellátás kötelezettségének a hovatartozását, tisztáznunk kell azt, ha esetlegesen nem elégséges szinten működik egy praxis egy adott településen, akkor mi a teendő, aztán tisztázni kell azt, hogy a tárgyi feltételek amortizációja hogyan történik. Véleményem szerint el kell jutnunk odáig, hogy az alapellátás teljes privatizációjának megvalósulása révén elismerjük az alapellátásban dolgozó orvostársadalom nagykorúságát, annak minden előnyével és minden felelősségével. Hangsúlyozom, hogy mindez a betegek érdekében, és a betegellátás színvonalának javítása érdekében történik.
Köszönöm szépen. (Taps az FKGP padsoraiban.)
