T/5141 A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény módosításáról

2022. 03. 11.

  1. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim!  Megszokhattuk Gúr képviselő úr demagógiáját, merthogy az, amit ön mond, kedves  képviselőtársam, az a demagógia netovábbja. De a Jobbikból Szilágyi képviselő úr is  ugyanezt tette. Látszik az, kedves képviselőtársaim, hogy önök egy percet sem foglalkoztak azokkal az emberekkel, akik sajnálatos módon közmunkára kényszerülnek. Tudja, hogy  milyen örökséget hagyott az önök kormánya ránk, szabolcsiakra, nyírségiekre? Nyírbátor  térségéből szeretnék majd önnek egy-két számot idézni. Hétezer munkanélküli volt a  nyírbátori kistérségben, tisztelt szocialista képviselőtársam. Hétezer. Most pedig kétezer körül  van ez a szám. 

Hétezer embernek nem segítettek annak idején. Az önök közmunkája az utcasöprögetésből  állt. Fölvettek, a térségünkről beszélek, 1500 embert, kedves Gúr képviselőtársam, akinek  fizettek 60 ezer forintot, és 5 ezret pedig ott hagytak 22 800 forinton. Úgy gondolom, az a  

Start-közmunkaprogram, amit a Fidesz-kormány beindított 2012-ben a térségünkben,  mentőöv volt. Merthogy elértük idáig azt, hogy aki akar dolgozni, az tud is. Ennek az az  eredménye, hogy 4500-5000 embert foglalkoztatnak az önkormányzatok  közmunkaprogramban. De nem olyanban, mint ami az önök idején volt, kedves Gúr képviselő  úr, amikor a közmunkás reggeltől délig az utca jobb oldalát seperte, utána déltől négy óráig,  ha ugyan kitöltötték az időt, az utca bal oldalát seperték. (Szávay István: Ugyanez megy most  is.) 

Értékteremtő közfoglalkoztatás folyik. Ha kíváncsiak rá, megszervezem önöknek, és el  tetszenek jönni a nyírbátori kistérségbe, láthatják azt, hogy milyen fóliasátrakat építettünk a  Start-közmunkaprogramban, csak Nyírbogáton 1500 négyzetmétert, kedves képviselőtársam. 

(15.40) 

Milyen gombatermelés folyik, milyen dinnye- (Dr. Szél Bernadett: Az biztos!),  gyümölcstermelés folyik a térségünkben (Demeter Zoltán: Pestről látod ezeket?), milyen  mezőgazdasági programokat indítottunk, és milyen épületeket, feldolgozóüzemeket építettünk  ebben a közmunkaprogramban?!  

Elfelejtettem mondani, hogy annak idején önök egy forintot nem adtak eszközbeszerzésre.  Úgy elvárták, hogy járdát építsen a közmunkáscsapat, hogy közben egyetlen forint sem volt  eszközre. Most ez a Start-közmunkaprogramban 20 százalékot jelent, és ez biztosítja azt, hogy  tudnak értelmes munkát, adott esetben járdát építeni vagy árkot, belvizes elvezetőrendszert  építeni a közmunkások. Rengeteg hasznos dolgot végeznek ezek az emberek, és  visszautasítom az ő nevükben, kedves képviselőtársam, hogy megalázzák őket. (Hegedűs  Lorántné: Mi is azon vagyunk, hogy visszautasítsuk!) 

De szeretnék egy-két ügyet felhozni, hogy miért is van szükség erre a törvényjavaslatra.  Azért, kedves képviselőtársaim, merthogy elfogyott a munkaerő. Ott tartunk Nyírbátor 

térségében, hogy nincs olyan ember (Hegedűs Lorántné közbeszól.), nincs munkáskéz, aki  piaci munkahelyekre jelentkezzen.  

Nyírbátor térségében, Gúr képviselőtársam, tessék figyelni, 900 új munkahely indul ebben az  évben, 900, amiből 430-at a Coloplast indít - biztos ismerős a neve ennek a cégnek az önök  számára is -, 900-ból 420-at (sic!). Ehhez az állam, a Fidesz-kormány 1,1 milliárd forintos  támogatást ad. A másik ilyen nagyarányú munkahelyteremtés: a repülőgépalkatrész-gyárban  300 új munkahely nyílik.  

És tetszenek tudni, hogy mi a helyzet? Hogy nincs elég jelentkező. Azért nincs, kedves  képviselőtársaim, merthogy beváltottuk azt, amit ígértünk annak idején: segély helyett munkát  szeretnénk adni az embereknek. (Bangóné Borbély Ildikó: Hiába!) Munkát, aminek az  eredménye a megélhetés lesz. (Bangóné Borbély Ildikó közbeszól.) 

Néhány szempontot engedjenek meg, hogy hadd említsek önöknek a törvényjavaslat mellett  szólva. Több cégvezető megkeresett, és azt kérte, hogy próbáljunk eljutni odáig, hogy a  nagyarányú közfoglalkoztatásból az emberek átmenjenek a feldolgozóüzembe. Két cég nevét  szeretném önöknek megemlíteni. Az egyik egy mezőgazdasági feldolgozóüzem,  konzervüzem, magyarul, ez a Gloster Kft. Máriapócson. Tavaly odáig jutott a cég, hogy 120  munkáskézre lett volna szüksége, amikor jött a meggyszezon és szerette volna feldolgozni a  meggyet, és csak 60 jelentkező volt, és ilyenformán nem tudta elindítani a harmadik  műszakot.  

Én nagyon fontosnak tartom azt, hogy a közmunkaprogramot úgy szemléljük, mint egy  lehetőséget, amely nyílik a munkaerőpiacra. Nagyon remélem, hogy ezzel a megoldással ezek  a mezőgazdasági üzemek, nem pedig fideszes gazdálkodók, mint ahogy Szilágyi képviselő úr  jelezte, jellemezte ezt a tranzakciót, lehetőséget kapnak arra, hogy a közmunkaprogramból  átmenjenek a mezőgazdasági feldolgozóiparba.  

De önök szerint az természetes dolog, hogy Közép-Európa legnagyobb szárnyasvágóhídja,  ami ott működik Nyírgelsén, Nagykárolyból hordja az embereket, a Partiumból hordja az  embereket autóbusszal Nyírgelsére dolgozni, amikor Nyírgelsén, Nyírbogáron, Nyírbátorban  10-15 százalékos munkanélküliség van, és olyan nagyarányú közfoglalkoztatás, ami ezer  munkahelyeket jelent? Én úgy gondolom, hogy ez nem természetes dolog. Az a természetes  dolog, hogyha egy üzem környékéről sikerül annyi munkáskezet összeszedni, amely  szükséges az üzem működéséhez. 

Ezért tartom jónak ezt a törvényjavaslatot, mert ez lehetőséget ad arra, hogy ezek az üzemek,  ezek a munkahelyek megmaradjanak és értéket tudjanak termelni. Ezt várják önök, hogy  munkahelyek legyenek, a munkahelyek megtartásának ez egy fontos eszközrendszere. Ez a  véleményem. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.) 

(172) A felszólalás szövege: 

  1. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Igen, tisztelt Szél Bernadett képviselőtársam, lepaktáltam az  összes céggel, amely a választókerületemben van. Mert egy egyéni képviselő - de magának  ezt hiába magyarázom, nem egyéni képviselő! (Bangóné Borbély Ildikó: Jaj, istenem! - Dr.  Szél Bernadett: Attól még itt maradhatok?) -, egy egyéni képviselőnek mindenkivel beszélni  kell. (Dr. Mesterházy Attila: Akkor miért nem álltál az igazságszolgáltatás elé?) A 

problémákat össze kell gyűjteni, és ezeket a problémákat továbbítani kell. (Közbeszólások az  ellenzéki oldalról. - Dr. Szél Bernadett: Nem erről szól a törvényjavaslat! - Az elnök csenget.) 

Én nem gondolom, hogy olyan nagy bűn az, hogyha egy képviselő tájékozott a térsége  dolgaiban, sőt mi több, ez a dolgom. Ezért mondtam önnek, hogy szívesen látom a  választókerületemben, tessék eljönni, és megmutatom azt, hogy hogyan kell ezeket a  problémákat kezelni. Sőt mi több, elviszem egy-két olyan településre, ahol igenis, az emberek  szívesen dolgoznak, azért, mert olyan kollektívák alakultak ki a közmunkaprogramokban,  aminek szívesen részesei. Én nem azt mondom, hogy ez az üdvözítő, de ha nincs más, ha a  szocialistáktól ezt örököltük, akkor valamit csinálni kell - viszont már látszik az alagút végén  a fény, mert mint mondottam volt, 900 új munkahely jön létre a nyírbátori választókerületben,  a Fidesz-kormány segítségével, tisztelt képviselőtársam. Ha el tetszik jönni, önnek  elmagyarázom ezt pontosan és részletesen. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.) 

(178) A felszólalás szövege: 

  1. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt képviselőtársam, ha tetszett  volna figyelni, én nem azt mondtam, hogy ezek a cégek közmunkásokra ácsingóznak.  (Hegedűs Lorántné: Pedig erről szól a törvény!) Én azt mondtam, hogy ezek a cégek  megkerestek, hogy nincs munkáskéz. (Bangóné Borbély Ildikó: Ezen a helyzeten kellene  javítani!) Először: az egyik cég, a nyírgersei több mint tíz éve dolgozik, 500-600 embert  állandóan foglalkoztat. (Hegedűs Lorántné: Nincs miről beszélnünk!) Másodszor: a másik  cég, a Gloster Kft., amely egy konzervgyár, 150 embert foglalkoztat állandóan. A fizetéseket  is tudom, nagy tisztelettel elmondanám, hogy mindkét cég nettó százezer forint feletti piaci  fizetést kínál az embereknek, és sajnálatos módon nincs jelentkező.  

Azt tudják mondani, ugyebár, tisztelt képviselőtársaim, hogy amikor beköszön a  meggyszezon, akkor miért nem segítünk ezen a problémán. Ha nincs, aki dolgozzon a  konzervgyárban, vagy nincs, aki a kacsát levágja a vágóhídon, akkor hiába várják tőlünk,  hogy új munkahelyeket teremtsünk. (Dr. Józsa István: Nem fizetik meg!) De, uram, rendben  van (Zaj. - Az elnök megkocogtatja a csengőt.), a közmunkás minimálbér 40 ezer forint, ezt  mondta Gúr Nándor, de nem igaz, mert 53 ezer forint körül van. (Gúr Nándor: Mondom, hogy  vásárlóerő-értékben! Legalább számoljál!) - egy. Kettő: ezek a cégek ennek a dupláját fizetik,  és még sincs munkaerő. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)