Választókerület


KISLÉTA

KISLÉTA

Polgármester: Pénzes Sándor Károly (független)

Weboldal: http://www.kisleta.hu/

Képviselő-testület összetétele: 6 fő (független)

Lakosság

1725

Terület

22 km 2

Vállalatok

164

  1. HÍRES EMBER:

Itt született 1823. május 11-én Mezey József költő és festőművész.

 

Dr. Jósa István Kislétai volt lakásának és Különös Ispotály helyét emléktáblával 1973. április 24-én, Báthori István Múzeum emléktáblával jelölte meg. Dr. Jósa István Szabolcs Vármegye első, 50 évig tartó főorvosának, 30 évig Kislétai lakosnak ünnepségeket rendeztek, mely keretén belül emlékkiállítás megnyitójára került sor.

 

  1. LÁTNIVALÓ:

Református templom - 1336-ban Szent János apostol tiszteletére szentelték fel. A 16. század közepén már református templom. 1671-ben Báthory Zsófia fegyverrel vette el a reformátusoktól, s visszaadta a katolikusoknak. Az ónodi országgyűlés azonban újra a reformátusoknak ítélte. A templom tornyát, mely a nyugati homlokzat előtt áll, késő barokk stílusban 1827 és 1831 között építették.

Gencsy család kastélya

Kastélypark - A parkot még a Gencsy-család telepíttette. Az 1977 óta védett parkban található a megye egyik legnagyobb liliomfáját. A sétányok mellett öreg, nagy termetű fekete diófák, ritka vasfák és fatermetű somokat láthatunk, de élnek itt naggyá nőtt példányok lucfenyőkből, juharfélékből, vörösszilekből és vérszilvákból is.

 

  1. VÁLLALKOZÁSOK SZÁMA A TELEPÜLÉSEN: 164
  2. 2017 ÓTA MEGVALÓSULT PÁLYÁZATOK, BERUHÁZÁSOK:

- TOP-2.1.3-15-SB1 - Települési környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések Belvízvédelem Kislétán

33 000 Ft. 05.03

-TOP-3.2.1-15-SB1- Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése

54.438.000,- Ft                      2017.05.03.

-TOP-1.2.1-15-SB1- Kerékpáros turisztikai útvonal létrehozása Nyírbogát –Kisléta-Máriapócs között (konzorciumi tagként)

            Kisléta: 202.499.386,-           2017.06.02.

- EFOP-2.4.1-16-Szegregált élethelyzetek felszámolása lakhatási körülmények javításával

193 524 263 Ft                       2018.07.19

 -EFOP–1.6.2-16-Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal

191.979.275,- Ft                    2018.12.19.

-EFOP-1.5.3-16-2017- Humán Szolgáltatások fejlesztése Nagykállóban és térségében (konzorciumi tagként)

Kisléta: 46.982.268,-             2018. 02. 20.           

- VP6-7.2.1-7.4.1.2-16 - A vidéki térségek kisméretű infrastruktúrájának és alapvető szolgáltatásainak fejlesztésére Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése Önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése Kislétán

7 975 595 Ft.                          2018.01.16 

- VP6-7.2.1-7.4.1.3-17 - Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális fejlesztése, közétkeztetés fejlesztése Helyi termékértékesítést szolgáló piac kialakítása és közétkeztetést fejlesztő konyhai eszközök beszerzése Kisléta községben

69 047 943 Ft                   2018.07.02

- TOP-1.4.1-19-SB1-Bölcsődei férőhelyek kialakítása, bővítése - Kisléta község önkormányzata 12 férőhelyes új bölcsőde építése

152 076 857 Ft                     2020.06.26

- MFP Önkormányzat, Óvodai sportterem, tornaszoba fejlesztése

14 683 137 Ft

- MFP Önkormányzat, óvoda épület felújítása

49 983 967 Ft

- MFP Önkormányzati temetők infrastrukturális fejlesztése

29 998 337 Ft

- MFP Önkormányzat, elhagyott ingatlan

3 225 806 Ft

- MFP Görög kat., egyházi közösségi terek fejlesztése

999 998 Ft

-MFP Önkormányzati tulajdonú ingatlan felújítása (Szolgálati lakás)

29.998.877 Ft

-MFP Közterület karbantartását szolgáló eszközbeszerzés

13.857.110 Ft

 

A TELEPÜLÉS BEMUTATÁSA:

Kisléta község Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Nyírbátori járásban. A Nyírség déli részén helyezkedik el, a megyeszékhely Nyíregyházától 32, a környező települések közül Nyírbogáttól és Máriapócstól egyaránt 6-6, Nyírbátortól 12, Nagykállótól pedig 18 kilométerre. Csak közúton közelíthető meg, a Nyíregyháza-Nagykálló-Nyírbátor közti 4911-es útról Máriapócsnál, vagy a Debrecen-Mátészalka közti 471-es főútról Nyírbogátnál letérve, mindkét irányból a 4929-es úton. A hazai vasútvonalak közül a települést a Nyíregyháza–Mátészalka–Zajta-vasútvonal érinti, de megállási pontja itt nincs a vasútnak, épp csak elhalad az északi határszéle mellett. A legközelebbi vasúti csatlakozási lehetőséget így Máriapócs vasútállomás kínálja, a központtól bő 2,5 kilométerre északkeletre.

Kislétát a 14. század elején már említette írásos forrás. Nevét az oklevelek 1322-ben említik először, a Hont-Pázmány nemzetségbeliek a Balog-Semjén nemzetség tagjait eltiltották itteni birtokuk használatától. A 14. század vége felé a település a Báthori-család birtokai közé tartozik.

Templomát a reformátusok a 16. században vették birtokba, de 1671-ben Báthory Zsófia fegyverrel vette vissza tőlük, s átadta a katolikusoknak. A reformátusok rövid idő múltán - az ónodi országgyűlés határozata alapján - vehették újra használatba. A 17. században a gróf Barkóczi és a Lőwey család a település főbb birtokosa. A 18. században több nagyobb birtokosa is van, mint például a Gencsy család és Jósa család, mely a nyírbátori minorita templom egyik oltárát készíttette. A 19. században a Barkóczi, Jósa és Gulácsy családok birtoka.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcból Kisléta lakosai is kivették részüket. A szabolcsi 48-as zászlóaljjal ott voltak Budavár visszafoglalásánál, és a világosi fegyverletétel után Komárom várát védték Klapka György vezetésével.

Az 1860-as évek végén a nagyobb birtokosok mellett több kisnemes birtokosa volt a településnek; a Mikó, Madácsy, Szabó, Petneházy családok. A 20. század elején a Bröszt család volt nagyobb birtokosa. 1920 körül a Gencsy család birtokos a településen.

  1. 2009. augusztus 3-án a falu romák lakta részén rasszista gyilkosok sörétes puskával többször rálőttek a 45 éves özvegy Balogh Máriára és 13 éves lányára. Az özvegyasszony a helyszínen meghalt, a lány életveszélyes sérüléseket szenvedett, amelyek maradandó fogyatékosságot okoztak számára.

VÁLASZTÁSI EREDMÉNYEK

Kisléta – Országgyűlési választások 2014

Névjegyzékben szereplő választópolgárok száma:1350

Szavazóként megjelent választópolgárok száma: 818

Részvételi arány: 60,59 %

 

Dr. Simon Miklós (Fidesz-KDNP) szavazatok száma (db): 442

Dr. Kiss Sándor (Jobbik) szavazatok száma (db): 212

Dr. Helemeczy László (MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP) szavazatok száma (db): 129

 

Kisléta – Népszavazás 2016

Névjegyzékben szereplő választópolgárok száma:1359

Szavazóként megjelent választópolgárok száma: 582

Részvételi arány: 42,83 %

 

nem szavazatok száma (db):537 (97,28%)

igen szavazatok száma (db):15 (2,72%)

 

 

Kisléta – Országgyűlési választások 2018

Névjegyzékben szereplő választópolgárok száma:1312

Szavazóként megjelent választópolgárok száma:854

Részvételi arány: 65,09 %

 

Dr. Simon Miklós (Fidesz-KDNP) szavazatok száma (db): 504 (60,42%)

Kész Géza (Jobbik) szavazatok száma (db): 186 (22,30%)

Dr. Veres János (MSZP) szavazatok száma (db): 125 (14,99%)

 

Kisléta – Európai Parlamenti Választások 2019

Névjegyzékben szereplő választópolgárok száma: 1294

Szavazóként megjelent választópolgárok száma: 473

Részvételi arány: 36,55 %

 

Fidesz-KDNP szavazatok száma (db): 299 (63,21%)

JOBBIK szavazatok száma (db): 67 (14,16%)

DK szavazatok száma (db): 53 (11,21%)

MSZP-Párbeszéd szavazatok száma (db): 15 (3,17%)

Momentum szavazatok száma (db): 15 (3,17%)

Mi Hazánk szavazatok száma (db): 13 (2,75%)

Kétfarkú Kutyapárt szavazatok száma (db): 9 (1,90%)

LMP szavazatok száma (db): 1 (0,21%)

Munkáspárt szavazatok száma (db): 1 (0,21%)

Dr. Simon Miklós

Dr. Simon Miklós

országgyűlési képviselő

Szabolcs-Szatmár-Bereg 6. sz. választókerületi elnök

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Rólam

„Akit magyarnak teremtett az Úristen és nem fogja pártját nemzetének - nem derék ember.”