A nyíregyházi állatkórházat nemcsak a hazai, hanem a külföldi állatorvos-tudományi egyetemeken is jegyezték. A kórház 24 órás ügyeleti szolgálata mindig elérhető volt. A privatizációs hercehurca mára szétverte az állatkórház stábját, amely szakmai befektetőként 1998 óta bérelte a hatvanas években állatkórház céljára épített állami ingatlant. A megyei szakigazgatási hivatal ahelyett, hogy a megye mezőgazdaságát védve megpróbálta volna elérni, hogy az állatkórház továbbra is működjön, s ellássa közfeladatát, inkább a nemzeti vagyonkezelő szócsövévé vált, amely az ingatlan minden feltétel nélküli értékesítését hirdette meg, kárt okozva ezzel a megye állattenyésztésének, egy olyan értéket szüntetve meg, amilyen az országban csak egy-két helyen működik.
A megye állattartói, állatbarát civil szervezetei a január eleji demonstrációjukkal elérték, hogy a nemzeti vagyonkezelő három hónapra haladékot adjon a december végi, kudarcba fulladt erőszakos kórházbezárást követően. Azonban miután a kedélyek lecsillapodtak, a vagyonkezelő április közepén a mezőgazdasági hivatal vezetőjének kijelentéseit meghazudtolva az állatkórházat az előbb említett módon, feltétel nélkül privatizációs pályázatban hirdette meg. A megyei szakigazgatási hivatal vezetője azt állította, hogy az állatkórházat irodának kívánják kialakítani, szó sem volt privatizációról, tehát az állatkórház ingatlanainak az értékesítéséről.
Összegzésként tehát azt mondhatjuk, hogy nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal. De lehet, hogy másról van szó, esetlegesen valamelyik szocialista érdekcsoportnak tetszik az ingatlan, s szemet vetett rá. Láttunk már erre példát nem egy esetben. Úgy gondoljuk, hogy az állatkórház jobb sorsra érdemes.
Köszönöm.